Sárgabarackmag olaj (Prunus armeniaca)

Sárgabarackmag olaj (Prunus armeniaca)

2020. 04. 14.

Van egy török kifejezés („bundan iyisi Şam’da kayısı”), amely szerint „az egyetlen dolog ami még ennél a bizonyos dolognál is jobb, csakis egy damaszkuszi sárgabarack lehet”. Ez nagyjából annyit jelent, hogy „ennél már semmi sem lehet jobb”.

A kínai kultúra a sárgabarackot az oktatással és gyógyászattal hozza összefüggésbe. Chuang Tzu – a kr.e. 400-ban élő filozófus – által jegyzett történet szerint Konfúcius a diákjait egy sárgabarackfákkal szegélyezett területen oktatta. A gyógyászattal kapcsolatos összefüggés onnan ered, hogy az hagyományos kínai medicina egyik alap gyógynövénye a sárgabarackmag.

Elnevezése lehet sárga-, vagy kajszibarack is.

Előfordulás

A rózsafélék családjába tartozó gyümölcsfa 5-10 méter magasra is megnő. Magyarországon a török hódoltság óta termesztik. Származása tekintetében még a mai napig nem alakult ki konszenzus. Latin elnevezése – mely amerikai szilvát jelent – utal arra, hogy az amerikai kontinensen már évszázadok óta termesztik és nemesítik. Mintegy 50 változata létezik Amerikában manapság. Egyes kutatók szerint azonban Kínából származik, míg más tudósok szerint Indiában már időszámításunk előtt 3000-ben is termesztették.

Bár a kontinentális és hűvösebb mediterrán éghajlaton is találkozhatunk a sárgabarackkal.

Hatóanyag

A sárgabarackmag-olaj kb. 58-66% olajsavat-, 30% linolsavat, 5% palmitinsavat és 0,5-1% linolénsavat, és sok vitamint tartalmaz. Erős antioxidáns, lágyítja és tonizálja a bőrt.

Felhasználás

A sárgabarackmag-olaj nagyon hasonló az édes-mandula olajhoz, ám annál egy kissé gazdagabb és sűrűbb az összetétele. Kiválóan hidratálja a vitalitását vesztett, száraz, ráncos bőrt. Érdekessége az olajnak, hogy úgy képes a bőrben felszívódni, hogy semmilyen olajos, zsíros érzetet nem hagy hátra a bőrfelszínen. Jól alkalmazható az erősen pattanásos, aknés bőr helyrehozatalában is. Gazdag zsírsav (pl. GLA) és vitaminforrás. Önmagában is megállja a helyét arc-, vagy testápolóként.

A GyógyVarázs termékcsalád alábbi tagjai tartalmazzák ezt az alapanyagot

sárgabarackmag olaj

sárgabarackmag-olaj